Székhelyünk
7623, Pécs, Megyeri út 26.
Tel: 72/514-010  Fax: 72/511-403
E-mail: titkarsag@neolit.hu


Géppel ill. kézzel kitölthető himesházi Ajánlatkérő lapunk, valamint Árjegyzékünk innen közvetlenül elérhető!

Bányászat III.

   KŐ-SZÉN Kft.

„Szénből lehetne akár gyémánt is…”

A Széchenyi-akna jelképeA mélyműveléses szénbányászat rendszerváltás utáni felszámolásával, ha régi fényében nem is, de az András aknán (Karolina külfejtés) folyó külszíni szénbányászat kiszolgálása révén még minimális kihasználtsággal üzemelt a cégünk – illetve jogelődjei – tulajdonában lévő Széchenyi-aknai terület. 2004-ben azonban a maradék bányászati funkcióját is elveszítette.

Ezután került a terület gazdája, a KŐ-SZÉN Kft., a NEOLIT Kft. 100%-os tulajdonába.

Az új tulajdonos a munkagépek nagy részét megmentette azzal, hogy saját profiljába ágyazva használatba vette őket, azonban az épületek állaga ekkorra már jócskán leromlott, pedig a pécsi Gróf Széchenyi István akna és az ahhoz kapcsolódó bányalétesítmények Pécsbánya meghatározó jellegzetességei, sőt a központi irodaház, a Kraz javítóműhely, a transzformátorház, a kompresszorház és természetesen maga az aknatorony is ipari műemlékvédelem alatt áll. Ezen épületek kivétel nélkül a 20. század elején épültek a Dunai Gőzhajózási Társaság megrendelésére. Nincs is talán olyan pécsi, aki ne ismerné fel az Európában is építészeti ritkaságnak számító aknatornyot.

Műemlékvédelem alatt állA NEOLIT Kft.-vel közösen eltökélt szándékunk, hogy megmentsük az enyészettől a bányásztörténelem eme patinás darabját. Éppen ezért a régióban egyedülállónak mondható módon 2009-ben a Pécsi Tudományegyetemmel összefogva, egy egész hetes workshop keretében próbáltunk megoldást találni az ingatanok hasznosítására. A workshop során a PTE Pollack Mihály Műszaki Karának és a PTE Közgazdaságtudományi Karának segítségével, ezen karok felsőéves hallgatóinak képzelőerejére és innovatív ötleteire alapozva, 5 csapat készített komplex ötletpályázatot, nem csupán a szóban forgó ingatlanokra, hanem az egész városrészre szabottan. Pécsbánya ugyanis az ellentétek városrésze: nincs még egy ilyen „szabadon álló” kerülete Pécsnek, ahol a természet (Mecsek) és a városi lét összhangja ilyen könnyen megteremthető lenne, de ezen terület infrastrukturálisan (úthálózat, csatornahálózat, Karolina „tájseb”) és szociálisan (életszínvonal, lakhatás) a legelmaradottabbak egyike is egyben.

Bízunk benne, hogy erőfeszítéseink előbb-utóbb eredményre vezetnek.

 

További részletes információkat a KŐ-SZÉN Kft. weboldalán találhat.

Hírlevél

Friss hírek

Pécs Lexikon támogatása

A NEOLIT Kft. és több nagy múltú pécsi cég gondozásában megjelent a Pécs Lexikon.

GOP pályázati siker

A NEOLIT Kft. sikeresen pályázott a GOP-2009-2.1.1. kódjelű „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” címet viselő pályázati kiírásra.

Védjük értékeinket, beleértve a környezetünket is!

Írisz napelemes kamerás megfigyelő rendszerrel, kerülnek megfigyelésre a Pécs-Málomi Ipari Park I. munkálatai.
Webmail MarkCon 2009